2010. nov 16.

Amikor a farka csóválja a kormányt

írta: Metropolisz
Amikor a farka csóválja a kormányt

 A néhai SzDSz-t a jobboldali véleményformálók hosszú éveken keresztül azzal vádolták, hogy csekély támogatottságuk ellenére a kormányzati tevékenységet és kommunikációt nagyban meghatározták. Pepitában ugyanez történik ma, amikor a KDNP politikusai köszönnek vissza mindenhonnan. Az SzDSz-nek minden hibája ellenére egyetlen előnye van a KDNP-vel szemben: élő ember már szavazott rájuk.

Hagyjuk azt az álérvet, miszerint mondjuk Semjén Zsolt vitte a 2010-es országgyűlési választáson a kalocsai körzetet. Hiszen józan ésszel belátható, hogy nem az ő személye, hanem a Fidesz logó a neve mellett juttatta őt képviselőséghez. Költői túlzással élve akár Gyurcsány Ferencet is megszavazták volna a választók, ha Fidesz színekben indul.

S itt el is érkezünk a sarkalatos kérdéshez: milyen érdek fűződik a KDNP életben tartásához. Hiszen pénze még akkor sem igen van, ha feltételezzük, hogy a Katolikus Egyház áll mögötte. Tagsága a Fideszből átült képviselőkből áll, támogatottsága pedig vetekszik a Kétfarkú Kutya Pártéval. (Bocsánatát kérem a kétfarkúaknak, ha alábecsültem a táborukat.) Ebből kifolyólag szavazatot nem hoznak, ez könnyen belátható: ha a radikális üzenetekre vevő szavazópolgárok támogatnák a KDNP-t, akkor a Jobbik ma nem lenne 17 %-os támogatottsággal országgyűlési erő.

Ezzel szemben választókat riasztanak. A 2006-ban bekövetkezett Fidesz buktáért például Mikola mellett nagyrészt a KDNP-s megmondóemberek a felelősek. Ugyanis a Fidesz polgári szárnyára (a Pokorni-Rogán-Varga körökre) a nemzeti liberális, szabadelvű konzervatív választópolgárok nyitottak lennének. Csak aztán jön egy Hoffman Rózsa vagy egy Semjén Zsolt a valóságtól elrugaszkodott nézeteivel, s az egyszeri szavazó inkább menekül az MDF-hez, az LMP-hez vagy inkább marad otthon a voksolás napján.

Ilyen előzmények után mégis hogyan válhat ezekből a politikusokból miniszterelnök-helyettes, miniszterséggel felérő államtitkár, kormányzati kommunikációért felelős megmondóember? Miért érdeke a Fidesznek beültetni őket az ország házába, miközben saját tagjaival is feltölthetné a padsorokat? Mikor kerülhet a KDNP is az SzDSz melletti jól megérdemelt helyére?

Szólj hozzá

politika fidesz szdsz kdnp semjén zsolt hoffman rózsa