Orbán futása
Az Orbán Viktorban folytonosan a Patás Ördög eljövetelét vizionáló önmagát a demokratikus középnek, függetlennek és sok más képtelenségnek nevező megélhetési rettegők csoportja napok óta rugózik azon, hogy a Fidesz megfutamodott a "Facebook-hippik" tüntetésétől október 23-án. A legjobb napjain is mindössze néhány ezer unatkozót megmozgatni képes hangzatosan elnevezett "Egymillióan a magyar sajtószabadságért" csoportosulás alapítója, Juhász Péter már-már odáig merészkedik, hogy azt sejteti, szabadidő eltöltésére hatékonynak vagy hasznosnak korántsem nevezhető "szervezetük" sugallatára tették az EU-csúcsot éppen a magyar nemzeti ünnep időpontjára, ezzel Orbán Viktor hazai szónoklatát lehetetlenné téve.
Juhászékkal nem az a baj, hogy elhiszik, amit mondanak, hanem az, hogy mértékadónak nevezhető sajtótermékek is úgy próbálják beállítani jelenlétüket, mintha annak bármilyen jelentősége lenne. A gond ezzel csak az, hogy ez a Magyarországon is csak marginálisnak tekinthető - valahol az SzDSz és a jesz támogatottságával vetélkedő - gyülekezetet arcpirító úgy beállítani, mint amelyiket bármelyik európai politikai erő is komolyan vagy számba venne.
Szóval a kormány ellendrukkerei igencsak vakvágányra futottak. Az EU-tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács euróválság miatt összehívott tanácskozását Orbán nem mondhatja le. Annak ellenére sem, hogy október 23. idén szimbolikus jelentőségű a 2006-os rendőrterror ötödik évfordulója miatt.
Az eset kapcsán egy dologban azonban kétségkívül igaza van a kárörvendőknek. A Fidesznek érdemes elgondolkodni azon, hogy akár már középtávon is fel kell építeni Orbán mellett egy olyan karizmatikus, kiváló szónoki adottságokkal rendelkező vezetőt, aki képes megtölteni tömegekkel bármikor egy teret. Jelenpillanatban ugyanis a párt prominensei (Pokorni, Varga, Kósa etc.) - népszerűségük ide vagy oda - nem tűnnek alkalmasnak erre.
Ajánlott bejegyzés:
Ha tetszett az írás, csatlakozz hozzánk facebookon:
Vagy ajánld ismerőseidnek ezt a cikket: