A napi közbeszéd centrumában a Budapesti Román Kulturális Intézet azon szándéka áll, hogy Nagy-Románia megalakulásának (ezzel Erdély elcsatolásának) ünnepét a budapesti Nemzeti Színházban kívánja megtartani. Azóta a Nemzetit vezető Alföldi Róbert már visszamondta a szóbeli megállapodást, tehát immáron biztos, hogy nem ott rendezik meg az eseményt, mindazonáltal érdemes körüljárni a témát...

 Nem ez az első alkalom, amikor ily' mértékű politikai vihart vált ki ez az esemény a magyar közéletben. 8 évvel ezelőtt Medgyessy Péter akkori miniszterelnök pezsgőzött a budapesti román nagykövettel Románia nemzeti ünnepén. A Jobbik szerint ezek az események kimerítik a hazaárulás fogalmát. A KDNP felszólította Alföldit a lemondásra. A többi politikai erő eddig hallgat az üggyel kapcsolatban.

A hazaárulást talán erős kijelentésnek érzem, főleg ha - jóhiszeműen - elfogadjuk Alföldi magyarázatát, miszerint a két ország közeledését kívánta elősegíteni. Mindenesetre újra előállt a régi képlet, miszerint a balliberális oldalt, illetve annak képviselőit érzéketlenséggel vádolhatunk nemzeti ügyeinkkel kapcsolatban. Pontosabban minden más nemzet érzékenységére figyelemmel vannak, kivéve a sajátjukéra. Csak hogy jobban megértsük a kérdést, egy személyes történet:

Hosszú időn keresztül éltem Hollandiában. A holland népet a világ egyik legliberálisabb és legtoleránsabb nemzeteként tartják/uk számon. Ennek ellenére a mai napig büszkén emlegetik fel, hogy népük alapította New Yorkot, hogy a fél világot uralták Indonéziától kezdve Dél-Afrikáig. Jóérzéssel emlegetik fel a búrok és a flamandok rokonságát; és egy-egy nemzeti ünnep alkalmából narancssárgába borítják az egész országot (a szökőkútból narancs víz folyik, a reptéren a toalettpapír narancssárga etc.). Teljesen idegen tőlük az a fajta hozzáállás, amit időnként anyaországi magyarok elkövetnek a határon túl ragadottakkal szemben. Mert ne legyünk szemforgatóak: sokan a felvidéki magyarokat csípőből szlovákozzák le, a székelyekre lelkiismeret-furdalás nélkül sütik a román bélyeget satöbbi. És akkor jön egy ilyen eset, hogy az ország egyik legjelentősebb kulturális intézményébe kívánják megünnepelni hazánk történelmi vesztét.

Ez az eljárás nemcsak a Nemzeti Színház vezetősége szempontjából aggályos. Furcsán mutat a Román Kulturális Hivatal bizonyítványában is. Nemcsak azért, mert mondjuk Észak-Erdély 1940-es visszatértének ünneplése elképzelhetetlen lenne Bukarestben, hanem azért is, mert ez az egész megoldás teljes mértékben nélkülözi a profizmust, az eleganciát, a megértést, a másikra figyelést... és talán az összes olyan szándékot, ami segítené, hogy kiegyensúlyozottan működjön a két ország viszonya.