2011. máj 03.

Harc az MSZP vezetéséért

írta: Metropolisz
Harc az MSZP vezetéséért

Gyurcsány Ferenc legújabb facebook-bejegyzésében, az egy hete beharangozott pártszavazás előkészítéseként hat kérdést intézett a szocialista párt tagjaihoz. A Demokratikus Koalíció Platform vezetőjének célja: a vezetők közvetlen választása és az elszámoltathatóság kereteinek megteremtése. Abba ne menjünk bele, hogy furcsa ezt olvasni attól a politikustól, aki az Orbán-kormány elindított elszámoltatást boszorkányüldözésnek tartja. Sokkal érdekesebb az, hogy az MSZP vezetéséért folytatott harc mostani állomása virtuálisan zajlik, s könnyen lehet a kenyértörés jele a Gyurcsány- és Mesterházy-hívek között.

Gyurcsány Ferenc egyébiránt Új Párt címen újfent programot adott. Erre Mesterházy Mi lesz utána? címen látszólag Orbánék alkotmányozását kritizálva, de a sorok között olvasva valójában Gyurcsánynak válaszolt: "Nem önjelölt vezetőkre, hanem partnerekre van szükség." Az exminiszterelnök ugyanakkor úgy látja, hogy az általa most elindított kérdések nem megosztják a pártot, hanem megoldást hoznak és egységesítik a szocialistákat.

Nehéz ezt elhinni annak fényében, hiszen a Gyurcsány által elindított pártszavazás valódi tétje az, hogy az MSZP vezetését kik válasszák a jövőben? A platform-vezető érdeke a párt átszabása, annak kialakult infrastruktúrájának megváltoztatása. Első lépésben ehhez azt szeretné elérni, hogy a párt vezetőit ne a küldöttek, hanem a tagság közvetlenül válassza; s azoknak rendszeresen el kelljen számolniuk vagyonukról. Ugyanakkor annak fényében, hogy Gyurcsány elképzelése csak akkor válhat valóra, ha azt a tagság 10 %-a kezdeményezi, valójában a tagrevíziónak sem utolsó a pártszavazás ötlete. A kör bezárul: Gyurcsány Ferenc eddig is hangsúlyozta, hogy a jelenlegi pártot nem kívánja vezetni - ugyanakkor egy megújult szervezet irányítása valószínűleg ambícióval töltheti el a volt kormányfőt.

Mesterházy támogatói a hatalomátvételen túl leginkább attól félnek, hogy Gyurcsány visszatértével a szervezet nélkül maradt liberálisok kebeleznék be a pártot. A félelem nem alap nélküli: Gyurcsány platformjának erejét a külső támogatók adják, akik többsége az SzDSz holdudvarából volt ismert. A DKF egyébként immáron hetven választókerületben alakított helyi egységet.

Az MSZP következő tisztújítása menetrend szerint 2013-ban lenne esedékes. Ugyanakkor ha szeptemberben megtörténik a pártszavazás, akkor ez lényegesen előrébb hozhatja a két tábor közötti kenyértörést és az MSZP vezetéséért folytatott harc még idén eldőlhet.

Ha tetszett az írás, csatlakozz hozzánk facebookon:

 

Vagy ajánld ismerőseidnek ezt a cikket:

Szólj hozzá

mszp gyurcsány ferenc mesterházy attila pártszakadás demokratikus koalíció platform