2011. feb 08.

Ami a beszédből kimaradt...

írta: Metropolisz
Ami a beszédből kimaradt...

Orbán Viktor tegnapi évértékelő beszéde igazolta azon várakozásokat, hogy a miniszterelnök a Fidesz, illetve a kormány táborát kívánja orientálni; s csalódniuk kellett azoknak, akik a konkrétumokra voltak kíváncsiak. A Tiszta Beszéd mai posztjában azon pontokat vette sorba, melyeket fájlal, hogy kimaradtak a beszédből.

Három fő üzenete volt Orbán országértékelő beszédének: elsősorban a kormányzat eddigi tevékenységét sikerként próbálta feltüntetni, továbbá hangsúlyozta, hogy az aktívakra kíván építeni a jövőben, s olyan lépéseket eszközöl majd, ami eme tábort bővítheti (munkahelyteremtés, munkanélküli segély csökkentése, rokkantnyugdíjasok felülvizsgálata etc.); harmadrészt pedig a nemzeti retorika erős érvényesülése jellemezte a mondandót. Hiszen így az ellenfelek benne ragadhatnak a "nemzet ellen való cselekvés" csapdájában; továbbá elveszi a teret a Jobbiktól, kiüresíti annak öndefinícióját; valamint felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy a külföld kritikájával szemben a kormány a nemzet érdekeit védje. A beszéd ugyanakkor az általános szellemi maszturbáción és ideológiagyártáson túl nem szolgált számon kérhető tartalommal:

1. Nem tudtunk meg többet a Wall Street Journalnak beharangozott kiadáscsökkentő lépésekről. A kormány továbbra is adós azzal, hogyan kíván hozzányúlni az eddig szent teheneknek tartott témákhoz: a rokkantnyugdíjasokhoz, a munkanélküli segélyezéshez, az utazási kedvezményekhez. A Tiszta Beszéd szerkesztősége különösen fájlalja, hogy még szavak szintjén sem jelent meg a családok támogatásának adókedvezményen túli formájának (értsd: családi pótlék) kivezetése a rendszerből.

2. Orbán nem beszélt arról sem, hogy a manyup-pénzekből történő egyszeri nagyarányú államadósság-csökkentésen túl hogyan kívánja fenntarthatóan mérsékelni az eladósodottságot.

3. Elmaradt Orbán iránymutatása két nagy problémás terület - társadalom előtt zajló - vitájában is. Mind az oktatási rendszer, mind az egészségügy átalakításának konkrétumaival adós még a kormányzat...

4. Nincs világos képünk továbbra sem arról, hogy az új alkotmány lehetőséget biztosít-e majd a kedvezményesen honosított határon túli magyarok számára a szavazati joghoz; ahogy arról sem, lesz-e változás a miniszterelnök és a köztársasági elnök közötti hatalommegosztásban; de érdekes lehet a meleg párok jogainak kérdése ugyanúgy, ahogy az abortusz tiltása is.

5. Hozzászólásokban várjuk, az olvasóink mit hiányoltak a beszédből... mert eddig csak egy biztos: a "megújulás évében" nagy mondatokból sem lesz hiány.

 

Ha tetszett az írás, csatlakozz hozzánk facebookon:

 

Vagy ajánld ismerőseidnek ezt a cikket:

Szólj hozzá

orbán fidesz orbán viktor évértékelő