2010. nov 30.

Lesz-e lézerközpont Szegeden?

írta: Metropolisz
Lesz-e lézerközpont Szegeden?

 Továbbra sem született egyértelmű döntés arról, hogy támogatja-e a kormány a szegedi lézerközpont beruházását. A határidő ugyanakkor szorít: a Prága, Bukarest és Szeged együttműködésében megvalósuló projekt terveit 2011 márciusáig kellene elkészíteni.

A kormány - Orbán Viktor szeptember végi ígérete ellenére - még nem írta alá a Szegedre tervezett lézerközpont támogatási szerződését, így az építéshez kapcsolódó terveket, közbeszerzési eljárásokat sem tudták meghirdetni. 2013-ig le kell kötni, 2015-ig pedig felhasználni az Unió strukturális alapjának forrásait a kutatóhoz. Ez csak akkor lehetséges, ha 2011 márciusáig bemutatják Brüsszelben a konkrét pályázatot, amelynek kidolgozásához egyébként legalább 4-5 hónapra szükség lenne - épp ezért szorít az idő. Botka János, Szeged polgármestere szerint egyre kevesebb az esély a megvalósulásra.

 Bohács Zsolt, a szegedi Fidesz frakcióvezetője, a szegedi Városi Televízióban úgy nyilatkozott, hogy Orbán Viktor támogatása úgy lett volna érvényesíthető, ha az őszi önkormányzati választásokon Szegeden nem a szocialista Botka nyert volna. 

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerint azonban még semmiről nem vagyunk lemaradva. Másrészről a lézerközpont anyagi hozadéka bizonytalan: az állam viseli a fenntartás költségeit, akkor is, ha a működés gazdaságtalan. "Az Uniós projektek felülvizsgálata tart, a szegedi lézerközpont jövőjével kapcsolatos végső döntést csak a legapróbb részletek ismeretében fogja meghozni a kormány" - mondta.

A szegedi lézerkutató megvalósulásának elmaradása azért lenne fájó a tudományos körök, illetve Magyarország számára általában, mert a debreceni neutonkutató után egy másik olyan projekt kaszálódna el, amely felhelyezhetné hazánkat a világ tudományos térképére.

Azoknak, akik részletesebben szeretnék ismerni a szegedi lézerkutató projektet, annak hátteréről, részleteiről Kroó Norbert, az MTA alelnöke nyilatkozata tekinthető meg az alábbi videóban:

 

A facebookon csoport alakult a szegedi lézerkutató támogatásáért. Ezen a linken keresztül lehet csatlakozni hozzá: www.facebook.com/pages/Szuperlezer-Szeged/108461189224620

Szólj hozzá

szeged botka lászló fónagy jános szuperlézer lézerkutató