Az elmúlt napokban már sokan és sok helyen kiveséztük a magánnyugdíjpénztári megtakarítások "államosításának" várható gazdasági hatásait, a kormányerők által alkalmazott izomból politizálás rendkívül visszatetsző voltát és persze a fideszes politikusok következetlenségét e kérdésben. A vita során ugyanakkor számos kérdés megválaszolatlan maradt, újak születtek, melyekre megpróbál ez a bejegyzés választ adni: bedőlhet-e a forint és a tőzsde; államosításról van-e szó; hogyan lehet stabilabbá, fenntarthatóbbá tenni a kirovó-felosztó nyugdíjmodellt - ezekre a kérdésekre keressük ma a választ...

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a szóban forgó javaslatot lehet támogatni és ellenezni is, egyet viszont nem szabad elvitatni: Matolcsy bejelentése és a későbbi kommunikációja méltatlan egy modern jogállamhoz. Ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy a véleményformálók egy részétől hallott "lopás" terminus egyrészt hazugság, de még az "államosítás" sem feltétlenül állja meg a helyét. Az állam ugyanis ebben az esetben pusztán visszavonta az engedélyét arra vonatkozóan, hogy az állampolgárok máshová, magánalapokhoz utalják járulékaik egy részét. Ez a pénz nem egy szabadon választható megtakarítás, hanem az állam kötelező érvényű, a jövőbeli kiadásokra vonatkozó bevétele. Teljesen más lenne a helyzet, ha az önkéntes pénztárak megtakarításait pécézte volna ki a kormány. Ez még nem jelenti a döntés helyességét, de jogszerűségét vitatni blődség.

Az ellenzők érveinek egy másik csoportja leginkább arra összpontosít, hogy az állami rendszerek fizetésképtelenségétől tartva, nem bízik leendő nyugdíjának akkori kifizetésében. Látni kell azonban, hogy ha az állam bedől, akkor a benne működő pénzpiaci vállalatok is erre a sorsra jutnak. Ez sem jelenti azt, hogy az államnál teljes biztonságban van a pénzünk, csupán azt, hogy a magánnyugdíjpénztárak ha lehet, még ingatagabb lábakon állnak.

Mérvadó közgazdászok (köztük Bokros Lajos is) úgy gondolja, hogy a kormány ezen döntésével azt kockáztatja, hogy a nemzetközi pénzpiacok nagyon gyorsan halálos ítéletet mondanak ki a magyar gazdaságról, bedőléssel veszélyeztetve a forintot, a tőzsdét vagy úgy általában az állam fizetőképességét. Az érvelésük vitán felül áll: egy kaliforniai spekuláns nagyobb hatással van a magyar fizetőeszköz árfolyamára, mint a magyar kormánynak és az MNB-nek együttvéve. Ugyanakkor a Morgan Stanley vagy a Fitch leminősítéssel való fenyegetése is erkölcsileg erősen vitatható: ezen hitelminősítő szervezetek már rég nem objektív képet adnak a világ- és a pénzpiacok gazdaságáról, hiszen ők maguk is tulajdonosai bankoknak, biztosítóknak, pénztáraknak - a 2008-as Nagy Recesszió az iskolapéldája működésük visszatetszőségének; elemzéseikben soha nem utaltak a krízis közeledtére, ráadásul saját értékpapírjaikat, amelyek később bedőltek, a legjobb értékeléssel látták el. E kérdés kapcsán is felesleges meddő vitát folytatni a nemzetközi karvalytőkéről, mert egész egyszerűen értelmetlen és ráadásul nem is igaz. A rendszer így működik, ez egy adottság, ezzel együtt kell élni; s ilyen szempontból a kritikusoknak kétségtelenül igazuk van: Orbánék nagyok kockáztatnak.

Mindazonáltal ha mégsem húzzuk ki ezzel a gyufát a nemzetközi pénzpiacokon, érdemes továbbgondolkodni, hogyan lehet hosszútávon is biztonságosabbá, fenntarthatóbbá tenni a nyugdíjrendszert. Az tisztán látszik, hogy a civilizált társadalmakra (így a magyarra) is jellemző korfa a tartós fenntartást nem feltétlenül teszi lehetővé. Épp ezért kell megvizsgálni bizonyos csoportok a nyugdíjrendszerből való részesülésének jogosságát: már-már a társadalom igazságérzetének határát súrolja a rokkantsági nyugdíjakkal való visszaélések ügye; érdemes lenne elgondolkodni bizonyos foglalkozások körében a kedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségének módosítását vagy eltörlését és ugyanígy érdemes lenne átgondolni az özvegyi- és árvasági rendszer működését. Mindezek túlzó terhet raknak a nyugdíjbiztosító rendszer működésére, deficitessége elsősorban ebből adódik.

Ezen elemzésből is látható, hogy a magánnyugdíjpénztárban tárolt nyugdíjjárulék államhoz való visszakerülése nem egy fekete-fehér alapon eldönthető vita. Részigazságokat mindkét oldal álláspontja tartalmaz. Azt érdemes megvizsgálni, mivel nyerünk többet, valamint ami ennél is fontosabb: hosszútávon hogyan lehet sikeres és fenntartható a nyugdíjazás rendszere.