2010. nov 17.

Mi lesz veled, szuperlézer?

írta: Metropolisz
Mi lesz veled, szuperlézer?

 A debreceni neutronkutató után úgy néz ki, hazánk újabb nagyszabású tudományos projektet, a szegedi lézerkutatót is elbukja. Teszi ezt annak dacára, hogy Orbán Viktor szeptember 27-én, szegedi látogatásakor (az önkormányzati választás kampányában) még a projekt kormányzati támogatása mellett kötelezte el magát. Tette ezt úgy, hogy Kósa Lajos már szeptember 17-én megüzente: Szegednek munkahelyekre és nem lézerkutatóra van szüksége...

 Az ELI (Extreme Light Infrastructure) névre hallgató lézerkutatót Bukarest, Prága és Szeged közösen hozná létre. A projekt a jelenleg létező lézernél ezerszer nagyobb teljesítménysűrűségű lézer létrehozását célozza. A projekt kiemelt uniós tudományos projekt. A magyarországi részegység költsége hozzávetőlegesen 50 millió euró; a megépülő bázison a nap huszonnégy órájában 150 fizikus mellett ugyanennyi mérnök és műszaki szakember dolgozhat együtt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ELI-HU Fejlesztésszervező Nonprofit Közhasznú Kht. (a Szegedi Tudományegyetem, Szeged önkormányzatának és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal konzorciuma) 992 millió forint állami támogatást nyert a projekt tervezésére, ez a pénz azonban nem érkezett meg, így a magyarországi munkálatok állnak. Eközben Prága már májusban, a románok pedig októberben nyújtották be Brüsszelnek a pályázatukat. A magyarországi tétlenséget a két partnerország is látja. Lippényi Tivadar, az ELI-HU ügyvezetője úgy nyilatkozott: "...a két félben felmerült, hogy ha a magyarok kiszállnak, átvennék a mi programunkat."

A projekt még nincs teljesen kudarcra ítélve, hiszen 2011 márciusáig kell benyújtanunk a pályázatot. De nagyjából 3,5 milliárd forint hiányzik a magyar dokumentáció elkészítéséhez, s egyelőre nem látni a forrást, amiből ezt előteremtenénk. A program elbukása a presztízsveszteség mellett, azért is lenne érthetetlen a kormány részéről, mert a projekt mögött az a Szabó Gábor fizikus professzor áll, aki az előző Orbán-kormány idején a kutatásért felelős államtitkár volt a kormányzatban.

Mindenesetre tény marad: a szuperlézerrel Szeged és Magyarország felkerülne a legjelentősebb tudományos központok közé. Kár lenne ezt az esélyt elszalasztani...

Frissítés: a mai napon (10.11.18.) Botka János, Szeged polgármestere interpellálta Fónagy Jánost az ügyben. A válasz szerint a kormány még nem döntött a támogatási szerződés aláírásáról, mert nem látja biztosítottnak a projekt beruházási költségének megtérülését. Bohács Zsolt (a szegedi Fidesz frakcióvezetője) pedig úgy nyilatkozott, hogy Orbán Viktor támogatásra vonatkozó ígérete akkor lenne érvényesíthető, ha Szeged az önkormányzati választásokon nem Botka Lászlót szavazta volna vissza a polgármesteri székbe.

Szólj hozzá

kutatás tudomány szeged szuperlézer