2011. máj 15.

Pártszakadáson innen, Gyurcsányon túl

írta: Metropolisz
Pártszakadáson innen, Gyurcsányon túl

 Célegyenesbe érkezett az MSZP-nek nevezett koncért való marakodás. A Mesterházyval fémjelzett pártvezetés látványosan nem tud mit kezdeni a kormányzó Fidesz bakijaival, tehetetlenségével, jelentős népszerűségvesztésével, no meg persze a párton belüli trónkövetelővel, Gyurcsánnyal. Ez utóbbi most pártszavazás útján próbálja megújítani az utódpártot, de már rebesgeti, hogyha akciója kudarcot vall, akkor új szervezet alapításba kezd. Sőt, Demokrata Párt néven már létre is jött, egy hozzá köthető. Na de kinek az érdeke az MSzP szakadása?

 A szocialista párt  vezetése úgy érzi, hogy az MSzP térvesztése egybeesik Gyurcsány - még miniszterelnökként végigélt - mélyrepülésével; így felfogásuk szerint az érdek az lenne, ha A Nemzet Demokratájának személye - hiteltelenségével - nem fertőzné tovább a pártot. Az érintettnek erről egész más a véleménye: Gyurcsány szerint a szocialisták azért buktak el, mert ellenálltak minden változtatási kísérletnek. Egy régi reflexek alapján működő, megújulásra képtelen szervezet csak gátja a A Nagy Reformer szárnyalásának.

Érdemes azonban azt is látni, hogy a szemben álló feleken túl, a többi párt érdeke is a szocialisták elhúzódó belső feszültsége végén körvonalazódó pártszakadás. Az ellenzéki pártok egy széthulló MSzP romjain a vezető ellenzéki erővé válás vonzó lehetőségét látják. A Fidesznek pedig alapvető érdeke az egyébként is fragmentált ellenzék továbbforgácsolódása. Egy Gyucsány vezette új formáció valószínűleg ráadásul koalícióképtelen lenne nemcsak a többi ellenzéki erővel, hanem magával a szocialista párttal is.

 Az MSzP így jó úton halad azon az úton, hogy teljesen marginális szereplővé váljon a magyar közéletben. A szocialistáknak nemcsak a politikai bázisa fogyott el ugyanis, hanem harcba küldhető legénysége is: nincs olyan tehetséges, valamire is való politikusa, aki kihívója lehetne a jelenlegi kormányfőnek vagy méltó partner egy, a kormánnyal elégedetlen szavazókért folyó vitában. Gyurcsány új formációjának a legnagyobb deficitje, hogy egy személy köré épülne. A végnapjait élő, egyszemélyes MDF pedig kiváló példa arra, milyen az, amikor nincs struktúra, utánpótlás, humánerőforrás egy párt mögött.

Látható, hogy a baloldali érdekképviseletre vágyó szavazók igényeit megfelelő módon nem lesz képes képviselni sem a végnapjait élő MSzP, sem a gyurcsányi küldetéstudattal megáldott formáció. A hogyan tovább magyar baloldal kérdésére egy teljesen új, alulról építkező, nem a revans vágyától égő alakulatnak kell választ adnia...

Ha tetszett az írás, csatlakozz hozzánk facebookon:

 

Vagy ajánld ismerőseidnek ezt a cikket:

Szólj hozzá

mszp gyurcsány ferenc demokrata párt mesterházy attila