2010. dec 16.

Belháború a KDNP-ben

írta: Metropolisz
Belháború a KDNP-ben

 Akár koalíciós feszültséghez is vezethet a szombati tisztújítás a KDNP-ben. A kisebbik kormánypártban felerősödtek a Semjén Zsoltot és a Fidesszel való szövetséget bíráló hangok. A kereszténydemokraták belső ellenzékének azonban fel kellene ismernie, hogy pártjuk önállóan életképtelen, társadalmi támogatottságuk gyakorlatilag kimutathatatlan.

A Kereszténydemokrata Néppártban a hétvégi tisztújításon akár komoly pozíciókat is szerezhetnek a jelenleg belső ellenzékhez tartozók. Hosszú idő után először fordul elő, hogy Semjén Zsoltnak kihívója (Papp Tibor, hajdú-bihar megyei elnök) akad a pártelnöki székért folytatott harcban. Bár a szervezetben való teljes hatalomátvételre elemzők szerint nincs esély, mégis intő jel lehet és kockázatokat rejthet a két kormánypárt együttműködését kritizálók megerősödése.

Már az önkormányzati választások előtt látható volt, hogy a Fidesz és KDNP helyi szinten konfrontálódik egymással: több településen (Érd, Biatorbágy, Vác) állítottak egymással szemben jelölteket. Az udvariatlan gesztus a kereszténydemokraták részéről azért is volt meglepő, mert az országgyűlésben és a kormányzati pozíciók kiosztása során a Fidesz túljutalmazta a szervezetet, valós támogatottságánál jobban, felülreprezentálva van jelen mindkét helyen.

A Papp vezette belső ellenzék szerint az önkormányzatokban is hasonló mértékben kellene felhasználni a KDNP erőforrásait, valamint át kellene gondolni a két párt közötti kettős párttagság intézményét is. Ez utóbbi is érdekes kérdés lehet, hiszen bár a Fidesz frakcióban is több kettős tag is ül (Lázár János, Kubatov Gábor), de a KDNP-frakció teljes személyzete valójában a nagyobbik kormánypártból indulva, annak szervezetében futott be karriert.

A mindkét szervezetben tagok egzisztenciája pedig hosszú távon is a Fidesz sikerességén áll vagy bukik. Nem lehet kérdés, hogy esetleges elmélyülő konfliktus esetén többségük inkább Orbánékat választaná, hiszen józan ítélőképesség birtokában belátható, hogy valós társadalmi igény nem mutatkozik az önálló KDNP iránt. Sőt az is valószínűsíthető, hogy a katolikus egyház támogatását a jövőben is inkább a Fidesz élvezhetné. A látszat vita gyakorlatilag csak a koncon való marakodást mutatja: ha marad a jelenlegi felállás, ha nem, a Tiszta Beszéd véleménye szerint továbbra is a már megszokott képlet szerint működnek majd a dolgok a kormányzatban, miszerint "a farka csóválja a kormányt".

Szólj hozzá

politika fidesz kdnp semjén zsolt papp tibor