2011. máj 12.

Liberalizmus a bloggerek szemszögéből

írta: Metropolisz
Liberalizmus a bloggerek szemszögéből

A Tiszta Beszéd május 12-én a Policity meghívásának eleget téve részt vett a Magyarországi Politikai Kultúrkörök rendezvénysorozat legújabb állomásán. A politikai bloggertalálkozón folyt eszmecsere rövid kivonata következik, Knopf Alexandra tolmácsolásában. A cikk eredetileg a policity.eu oldalon jelent meg. 

Csütörtöki rendezvényünk – melynek központi témája a liberális kultúrkör volt - második, blogger szakaszáról összességében megállapítható, hogy a beszélgetőpartnerek ( a Mandiner, a Progresszív Blog, a Tiszta Beszéd, valamint a Policity írói) alapvetően egyetértettek az elhangzottakkal. A meghívott előadók, Fodor Gábor és Tóth Csaba elmondták, ma Magyarországon igény van egy liberális párt létrejöttére.

Rátkai László, a Progresszív szerzője szerint az, hogy a ’liberalizmus’ és az ’SZDSZ’ szitokszóvá vált, egy, a magyar jobboldaliak által előre eltervezett politikai machináció eredménye. A mesterkedés azonban nem lehetett volna sikeres, ha a rendszerváltás után kapott szabadság nem szorongást váltott volna ki az emberekből. A lehetőség bizonyos értelemben túl sok volt, s mivel a társadalom a rendszerváltás előtti években nem tanult meg a szabadsággal és az önállósággal ésszerűen bánni, csalódott a pártban, és az általa képviselt eszmékben is. Hozzátette, a mostani kormánypárt támogatóinak egy része ezért is szavazott a Fidesz-féle korlátozott szabadságra, mert úgy érezte, valakinek viselnie kell a felelősséget. Ez a rendszer azonban hosszú távon nem működőképes.

Rajcsányi Gellért (Mandiner) szerint Magyarországon nem a liberalizmus bukott meg, hanem az SZDSZ, tehát a probléma gyökere a politikusok hibás döntéseiben keresendő. A Kuncze Gábor utáni politikai elit kilapátolta az SZDSZ-ből a liberális értékeket, emiatt beszélhetünk kiüresedésről. Rengeteg szintje van azonban a liberalizmusnak, s azt sem szabad elfelejteni, hogy liberális demokráciában élünk, melyből kevesen akarnak szánt szándékkal kilépni – hiába vérzik az sok sebből -.

Szó volt az LMP-ről is, mely pártot gyakran az SZDSZ utódpártjaként neveznek, s melyről a bloggerek véleménye az volt, nem teljesített fényesen az elmúlt egy évben. Kérdésként merült fel az, van-e esélye egy tiszta liberális párt létrejöttének, hiszen egy ilyen párt bázisát adó rétegre nagyon nagy szükség lenne. A politikai palettáról ez a réteg ma hiányzik, ezért nem tud fejlődni a gazdaság és a politikai kultúra sem.

A kérdésre, hogy lenne-e társadalmi bázisa a szerveződő pártnak, a Policity szerkesztője azt válaszolta, biztosan, de szükség lenne az egyenlő távolság politikájára. Emellett olyan építő ötletek is kellenek, amelyeknek a csírája már felfedezhető, az előttünk álló 3 év pedig majd eldönti, a szükséges ötletek mellé határozott emberek képesek-e odaállni. Szincsák Gergő (Tiszta Beszéd) ehhez hozzátette, azt is el kellene döntenünk, mit képviseljen egy ilyen párt és mit várunk majd tőle. Meggondolandó tehát, hol kell elkezdeni a közösségek erősítését, a polgároknak ugyanis nem csak jogaik, hanem kötelezettségeik és felelősségük is van egy fenntartható országban.

Rajcsányi megemlítette, a magyar emberek nem terveket akarnak látni, hanem gyakorlatban létező kormányzati cselekedeteket, s ez esetben csak alapvető dolgokra kell gondolni, mint a munkahelyteremtés, vagy a közbiztonság kérdése. Tóth Richárd ezt azzal egészítette ki, választási programra semmiképp nincs szükség, mert az eddigi ígéretek betartása – vagy be nem tartása – egy lejtőn indította el az országot, amelynek szerinte most értünk a mélyére.

A 2010-es választásokkal annyira felborult a politikai rendszer, hogy azok, akik egy liberális párt megszervezésében gondolkodnak, nincs vesztenivalójuk. A sikerekben kevésbé lehetünk biztosak, de annyi bizonyos, hogy szükség van liberális emberek által berendezett államra, és szükség van tehetséges politikusok által vezetett országra, mivel egyetlen ideológia által vezérelt hatalom nem tudja megmenteni az országot.

Szólj hozzá

szdsz liberalizmus mandiner blog policity tiszta beszéd progresszív blog