2011. már 10.

Honnan az államadósság?

írta: Metropolisz
Honnan az államadósság?

 Ha már kormányunk az államadósságot, illetve annak csökkentését prioritásként kezeli az ország gazdaságpolitikája szempontjából, érdemes körüljárnunk a témát, hogyan is sikerült felhalmoznunk a GDP hozzávetőleg 80 %-ra azt; valamint a téma kibontása kapcsán néhány tévképzetet is érdemes szerteoszlatni...

A honi közbeszédben résztvevők zöme, ki-ki saját szájíze, vérmérséklete, nézetrendszere szerint három okra vezeti vissza - hamarosan hivatalosan is: - Magyarország eladósodottságának okát. Nézzük kronológiai sorrendben őket:

A Kádár-korszak legvidámabb barakkjának hitelfelvételei

A nyugati országok a '70-es évek során 3,8 milliárd dollár értékben folyósítottak hitelt hazánk számára. A szóban forgó összeget nem fogyasztási célokra, hanem az egyébként is működésképtelen gazdasági szerkezet fenntartására fordították (szénbányászat, kohászat, textilipar etc). Az összeg egy kisebb része az agrárszektor technikai fejlesztésére lett fordítva, ám ezt a 800 millió dollárt a szerencsés időszakban bekövetkezett élelmiszer-árrobbanás, valamint a termelékenység fokozódása következtében könnyedén vissza tudta fizetni a Népköztársaság.

A '80-as évektől annyiban változott a helyzet, hogy az olajválság miatt bajban lévő nyugati kormányok helyett a Világbank nyújtott segítséget hazánk számára. Azonban ezt a pénzt is olyan kudarcra történetekre fordították, mint Bős-Nagymaros vagy a túlzottan energiaigényes ágazatok beruházásaira. Az adósságállomány ebben az időszakban, az 1970-ben realizált 500 millió dollárról 1989-re eléri a 20 milliárd dollárt, majd a rendszerváltás első éveiben, pontosabban 1993-ben érte el tetőpontját a 31 milliárd dollárt, ami a GDP 89 %-ának felelt meg.

A legújabb kori tévhitek

A történet innentől kezdve ismerős: a sokszor, sok szempontból elhibázott privatizációnak, illetve az abból származó bevételeknek köszönhetően 1997-re sikerült 22 milliárd dollárra leszorítani az államadósságot, ami ettől kezdve bruttó értékben számolva továbbnőtt, azonban a GDP gyorsabb növekedésének köszönhetően egészen 2001-ig mégis csökkenő tendenciáról beszélünk. Ekkor érte el ugyanis az elmúlt huszonegy év mélypontját a hazai eladósodottság, a maga 53 %-os, GDP-hez viszonyított értékével.

Ezekben az években kerül sor az első Orbán-kormány nagyarányú minimálbér-emelésére, majd ezt az időszakot követően az oly sokat szidott Medgyessy-éra közalkalmazotti béremelésére. Sokan ezt a két, de leginkább utóbbi intézkedést tekintik az államadósság-növekedés közvetlen okának. Néhány tényezőt azonban nem szabad(na) figyelmen kívül hagyni: a hazai botrányos reálbérszínvonalon változtatni kellett. Hiszen nem indokolható az óriási differencia a hazai GDP, illetve a bérek színvonalának uniós versenytársakhoz viszonyított értéke között. Tudniillik a béremelések után az összes hazai produktum az EU-átlag 65 %-nak, a bérek azonban csak 40 %-nak feleltek meg. Mára ez a két érték 62, illetve 22 %-ra módosultak. A béremeléseket nem külső forrásokból kellett finanszírozni. Az államadósság a kamatos kamat elve szerint önmagától nőtt ezekben az években.

Az eladósodás valódi oka

Az adósság növekedése valójában 2006-tól kezdődően lódul meg s éri el 2009-re a GDP 80 %-át. Közrejátszik ebben persze a gazdasági recesszió szülte hitelfelvétel-kényszer, azonban látni kell egy másik dolgot: a hazai gazdaságszerkezet alapvetően rossz volta. Ha megvizsgáljuk azokat az éveket, amikor az adósságot érdemben sikerült csökkentei, láthatjuk: a privatizációs bevételek jelentették a visszafizetés forrását. Azonban azokban az években is folyamatosan deficites volt mind külkereskedelmi, mind a fizetési mérleg és az államháztartás is hiánnyal küszködött.

Ebben a helyzetben három alapvető változást kell eszközölnie egy kormánynak:

  • rá kell bírnia a gazdasági szereplőket az emberi erőforrás értékelésére, ezáltal a motiváció a teljesítmény fokozására. Nem tartható fent tovább az égbekiáltó különbség a GDP és a reálbérszínvonal között. Nem indokolható ez az inflációtól való félelemmel sem, hiszen a kereslet bővülésére, a fogyasztási kedv fokozására nem az ár reagál, hanem a kínálat.
  • át kell alakítani a gazdaság szerkezetét. Csökkenteni a nyersanyag- és energiaigényt, valamint növelni kell a hozzáadott érték szerepét és tartalmát a termelésben és a szolgáltatásban.
  • az éveken keresztül ördögtől valónak tűnő államadósság-szolgálat átütemezését, esetleges csökkentését - akár Lengyelország példája nyomán - igenis napirendre kell tűzni.

Ezen lépések elhagyásával az állami újraelosztás rendszerének átstrukturálása, a fogyasztási szokások befolyásolása, az adórendszer megváltoztatása nem vezet hosszútávon is fenntartható eredményhez.

Ha tetszett az írás, csatlakozz hozzánk facebookon:

 

Vagy ajánld ismerőseidnek ezt a cikket:

Szólj hozzá

magyarország reform államadósság makrogazdaság