Orbán Viktor áprilisi kitörő választási győzelméhez az is hozzájárult, hogy a választók bíztak abban, hogy az addig mantraszerűen ismételt és dogmaként védett évtizednyi megszorításoknak vet majd véget. Arról a jelenségegyüttesről van szó, amiben a magyar lakosság döntő többsége szocializálódott: "még néhány évig meg kell húzni a nadrágszíjat, aztán majd utolérjük Ausztriát és jön a Kánaán". Ehhez a társadalmi igényhez és orbáni ígérethez tökéletesen passzolt a nem szokványos nézeteiről ismert, a bal- és jobboldali média által is kikezdett nemzetgazdasági miniszter, Matolcsy György. Hogyan is épül fel a gazdaságpolitika új magyar modellje és hogy állunk majd a jövőben az eddigi dogmával?

A gazdaságpolitika addigi irányítói követték az egyébként a fiskális- és monetáris politikára ható külhoni tényezők (IMF, EU etc.) iránymutatását, s a célok fókuszába a költségvetési egyensúly fenn- és megtartását tűzték. Ez a szemlélet azonban folyamatos megszorításokat szült, ami évről évre a fogyasztás csökkenésével és a hazai kkv-szektor versenyhátrányával járt együtt. Matolcsy azonban úgy gondolja, hogy a foglalkoztatási mutatók javítása és a gazdasági növekedés alapozhatja meg ezt az egyensúlyt. Ennek érdekében pedig a költségvetési hiány átmeneti növekedése is indokolt lehet, azonban nemzetközi kötelezettségvállalásunk miatt erről nem lehet szó. Az Orbán-kormány így az EU-megállapodásoknak megfelelően tartja a költségvetési egyensúlyt, amit a különböző szektorok válságadója biztosít. Hasonló okok vezettek a magánnyugdíjrendszer "államosításáig" - hiszen a pénztáraknak való kifizetések államháztartási hiányát az unió nem engedte beleszámítani a tervezett hiánycélba. Ezen intézkedések nélkül Orbánék nem tudták volna eleget tenni a társadalmi várakozásoknak, és folytatniuk kellett volna a megszorító gazdaságpolitikát.

A szigorú költségvetési és az ortodox monetáris politika alkalmazása miatt az utóbbi években a hazai fogyasztás folyamatosan csökkent. A gazdaságpolitikában az eddig uralkodó nézet az volt, hogy hazánkban az export fokozása a lényeges, ami érdekében a belső fogyasztást le kell törni, hogy az import ne lóduljon meg. Matolcsyék viszont azt mondják, lehetséges mindkét tényezőt kedvezően fokozni. Ehhez viszont a monetáris politikát kell a fiskális politikával harmóniába hozni, s tesznek is erre kísérleteket: az inflációs cél módosítására való törekvés, a forint középárfolyam közeli értéken való tartása mind ezt biztosítanák.

A kormány gazdaságpolitikájának elemzése során érdekes kérdés lehetne a szociális elosztórendszerek vizsgálata. Azonban sem a családtámogatási, sem a szociális segélyezési alrendszerben nem látni változást. Az IMF kritikája is rendre ezt a kérdést veszi górcső alá: Magyarországnak előbb-utóbb meg kell küzdenie a túlzottan nagyra nőtt védőháló lebontásának egyrészt finanszírozási okból, másrészt például a szociális segélyek megnyirbálásának társadalmi okból levezethető szükségszerűségével.

Az Orbán-kormány meglépte az eddig csak a liberálisok által követelt egykulcsos jövedelemadó bevezetését is. A hazai bírálók arra hegyezik ki érveiket, hogy az egyébként is tehetősebbeknél hagy több jövedelmet; míg a "külföld" arra hívja fel a figyelmet, hogy különösen kockázatos, hogy az új adórendszer a GDP mintegy 3 százalékát viszi majd el. A Tiszta Beszéd véleménye szerint az összes kritika ellenére, az egykulcsos jövedelemadónál igazságosabb adórendszer nem létezik.

Tisztán látszik, hogy a Matolcsy-éra időnként új vagy újszerű, máskor meglepő és eddig szokatlan megoldásokkal operál. Valószínűleg ez az út sem lesz könnyen járható, de az belátható, hogy az eddig alkalmazott módszerek csődöt mondtak. A kormány fő feladata, hogy kezelni tudja majd a háztartási szektor devizában való eladósodottságának következményeit.