A világszerte elterjedt borravaló (egyebek mellett a vendéglátásban, az idegenforgalomban és egyéb humán szolgáltatások területén) kissé olyan, mint a paraszolvencia. Egyfajta megközelítésben: kifizetjük a szolgáltatás ellenértékét, mégis néha pofátlanul tartják a markukat/zsebüket, kellemetlen helyzetbe hozva ezzel az azt igénybe vevőt. Holott klasszikus értelemben a minőség, az átlagon felüli teljesítés honorálása nem ördögtől  való.

Az illik vagy nem illik, kinek, mikor, hogyan és mennyit kérdésekre a válasz napjainkban kissé okafogyottá vált, hiszen legtöbbször nem, mint pluszjuttatásként, hanem alap elvárásként tekintenek rá. Erre iskolapélda az éttermek szervízdíja, mely manapság már sokszor automatikusan szerepel a számlán. Mégis, milyen jogon? Miért nem hagyják a fogyasztónál a lehetőséget, hogy eldöntse: elégedett volt-e vagy sem a kapott szolgáltatással?

A borravaló alapesetben azt szolgálná, hogy kifejezzük elégedettségünket. Ezzel szemben a gyakorlat az lett, hogy akkor adjuk, ha egyáltalán létrejött a szolgáltatás, mert tartunk a következményektől: az ételfutár, a pultos, a taxis, az orvos jóindulatának elvesztésétől.

Persze részben érhető, hogy az alacsony fizetések miatt ez a pluszjövedelem néha elengedhetetlen a megélhetéshez. Ugyanakkor a gyári munkásnak, a mezőgazdaságban élőnek sem rózsásabb az életkörülménye, mégsem jutalmazza őket senki. Demagógia tudom. De valahol bosszantó, hogy elveszítettünk, egy egyébként akár becsülhető intézményt...