A nyugdíjsztori
A magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosítása kapcsán már több elemzés és vélemény napvilágot látott. Ezek elsősorban félelmekről, becsapottságról, kiszolgáltatottságról, érdeksérelemről, elutasításról szólnak. Érdemes azonban higgadtan körüljárni miről is van szó valójában; hogyan nézett ki az eddigi nyugdíjrendszerünk, mivé alakul át, hibázott-e és ha igen, hol a kormány; van-e remény arra, hogy jól jöjjünk ki az átalakításból? Vegyük sorba a válaszokat!
Mindenekelőtt, hogy megértsük a magyar nyugdíjrendszer összefüggéseit, érdemes áttekinteni, milyen nyugdíjbiztosítási modellekkel találkozunk a világban:
- A bismarckinak is nevezett felosztó-kirovó rendszer, amely a folyó nyugdíjak finanszírozását az aktív csoportok járulékbefizetéseiből finanszírozza, Európában terjedt el.
- Az amerikai típusú modell az öngondoskodásra, ezzel együtt az előtakarékosságra ösztönöz.
- Az új-zélandi nyugdíjmodell a létminimumhoz szükséges jövedelmet alanyi jogon biztosítja mindenkinek, ugyanakkor: akinek kevesebb bevétele van, azét kipótolja, akinek több, az semmilyen ellátásban nem részesül.
- A chilei típusú esetén az állampolgárok eldönthetik, hogy az államtól vagy magánalapoktól várják időskori ellátásukat.
A rövid összefoglalóból kitűnik, hogy a világ nagyobbik felén (Ázsia, Afrika, Dél-Amerika nagy része) nem is ismerik azt a nyugdíj fogalmát. Magyarországon, Kelet-Európa jó néhány államához hasonlóan, nemzetközi nyomásra (IMF, EU) - kvázi kísérleti jelleggel - alakították át a nyugdíjrendszert a kilencvenes évek végén, s az első típusúból egy keverék rendszer jött létre, három pillérrel. Az ezt pártolók a világ legfejlettebb nyugdíjrendszerének nevezik, ellenzői ugyanakkor számos veszélyére, hibájára hívják fel a figyelmet, köztük azt, hogy államadósság szempontjából túlzó terhet rak az államra, versenyhátrányt teremtve ezzel az ezt alkalmazó államoknak (Emlékezetes, a kormány nyár elején az ezzel kapcsolatos könyvelési szabályok módosítását indítványozta először az EU-nál.).
Működés közben valójában ezt a nyugdíjrendszert még nem láthattuk. Megtakarítási alap funkciójukon túllépve a magánnyugdíjpénztárak, mint nyugdíjszolgáltatók, csak 2013-tól működtek volna - nem teljesen világos, nem pontosan tisztázott ráadásul a kifizetés mikéntje. További ellenérv az eddigi nyugdíjmodellel kapcsolatban a már említett tény: ami itt megtakarítás, az a másik oldalon az államnak többletadósság; harmadrészt egyes számítások szerint a magánnyugdíjpénztári hozamok alacsonyabbak, mint az azt finanszírozó állampapír kamata etc.
Ettől függetlenül az Orbán-kormány lépése jogosan támadható, hiszen pont ugyanolyan arrogáns módon szünteti meg a magánnyugdíjpénztárakat, mint ahogy azokat létrehozták 1997-ben: kötelezővé tették és nem adtak választási lehetőséget akkor sem, ha valaki esetleg teljesen mértékben az állami nyugdíjellátás mellett döntött volna anno. Tehát egyfelől a Fideszt joggal éri kritika a tőle már megszokott erőből való kommunikáció és társadalmi vita nélküli döntése kapcsán, továbbá a megvalósítás is hagy kívánni valót maga után, nagyrészt akciószerűnek, ki- és átgondolatlannak tűnik a végrehajtás.
A sok kérdőjel és bizonytalan információ ellenére azonban érdemes megvizsgálni, mire is számíthatunk rövidtávon, milyen érvek szólnak a változás mellett és ellen. Mivel a megtakarítások nagyjából fele (1300 milliárd forint) állampapírokban van, ezért ezek államosítása nagyjából azonnal 5 %-al csökkenti a GDP-arányos államadósságot, 80-ról 75 %-ra. Ezen állampapírok éves hozama 6 % körül alakul, ez így évente 80 milliárd forinttal, 0,6 %-al csökkenti az éves költségvetési hiányt. A befektetési alapokban lévő másik fele a megtakarítások sorsa egyelőre még kérdéses. Egy további előny viszont kétségtelenül biztos: a magánnyugdíjpénztárak részére utalt évi 360 milliárd forint éves szinten 2,7 %-kal csökkenti szintén a hiányt, továbbá körülbelül 20 milliárd forintnyi hitelköltség-csökkenést is eredményez.
Az ellenérvek, az állampolgári félelmek elsősorban a kétségekből fakadnak. A rendszer hosszútávú fenntartásának bizonytalanságából. Ismert tény a felboruló magyar korfa, az egyre csak romló eltartott - aktív arány a társadalomban. A fő feladat ezen tendenciák megállítása és megfordítása. Nem ördögtől való tehát az állami nyugdíjrendszerre épülő elképzelés, hiszen Európa nyugati felén ez a jellemző. Ha sikerül orvosolni nagy, nemzeti bajainkat, akkor nemcsak rövidtávon lesz sikeres ez a döntés. Ugyanakkor a kormánynak be kell látni: a cél nem szentesíti az eszközt. Egy jövőbeli gazdaságpolitikai siker nem írja felül a jelenben elkövetett jogsértéseket és kommunikációs pofátlanságokat.
Újabb elemzés a témával kapcsolatban: tisztabeszed.blog.hu/2010/11/27/adalekok_a_nyugdijvitahoz