Tiszta Beszéd

Szamizdat a véleménydiktatúra korából...

2011. okt 21.

Gyurcsány Ferenc. Terrorista.

írta: Metropolisz
Gyurcsány Ferenc. Terrorista.

Két nappal ezelőtt nyilvánosságra került információk szerint az ügyészség Gyurcsány Ferenc és több egyelőre meg nem nevezett rendőri és politikai vezető ellen folytat nyomozást terrorcselekmények gyanújával. A sajtóinformációk szerint a nyomozás alapját az adja, hogy a 2006 őszén lezajlott rendőri fellépések alkalmasak lehettek olyan körülmények teremtésére, ami az emberekben félelemérzetet kelthetett, illetve tarthatott fent. Az ügy kapcsán világossá vált, hogy a közbeszédben a mai napig nem sikerült különbséget tenni a szeptember 19-én a várost felforgató, az MTV székházat felgyújtó randalírozó tömeg, valamint az október 23-i békés megemlékezők között. Ezért érdemes felidézni az akkori eseményeket, hol és milyen ...

Tovább Szólj hozzá

politika jog rendőrség demokrácia gyurcsány ferenc terrorizmus

2011. okt 19.

Orbán futása

írta: Metropolisz
Orbán futása

 Az Orbán Viktorban folytonosan a Patás Ördög eljövetelét vizionáló önmagát a demokratikus középnek, függetlennek és sok más képtelenségnek nevező megélhetési rettegők csoportja napok óta rugózik azon, hogy a Fidesz megfutamodott a "Facebook-hippik" tüntetésétől október 23-án. A legjobb napjain is mindössze néhány ezer unatkozót megmozgatni képes hangzatosan elnevezett "Egymillióan a magyar sajtószabadságért" csoportosulás alapítója, Juhász Péter már-már odáig merészkedik, hogy azt sejteti, szabadidő eltöltésére hatékonynak vagy hasznosnak korántsem nevezhető "szervezetük" sugallatára tették az EU-csúcsot éppen a magyar nemzeti ünnep időpontjára, ezzel Orbán Viktor hazai szónoklatát lehetetlenné téve.

...

Tovább Szólj hozzá

tüntetés orbán viktor október 23. európai tanács juhász péter egymillióan a magyar sajtószabadságért

2011. sze 29.

MSzP - A csend előtti vihar

írta: Metropolisz
MSzP - A csend előtti vihar

 A Fidesz tavaly áprilisi elsöprő választási győzelme óta eltérő intenzitással, de folyamatosan tart a harc az MSzP berkeiben a jelenlegi pártvezetés és Gyurcsány Ferenc között. Az előbbi álláspontja szerint a "gyurcsányizmus" miatt szerezhetett kétharmadot a kormányzó pártszövetség, míg a volt miniszterelnök hívei szerint Mesterházyék megalkuvó mentalitása miatt van a szocialista párt továbbra is mélyrepülésben (s a legutóbbi kutatások szerint már csak a harmadik a politikai erősorrendben).

...
Tovább Szólj hozzá

mszp fidesz gyurcsány ferenc mesterházy attila demokratikus koalíció platform

2011. júl 04.

Jászladány újratöltve

írta: Metropolisz
Jászladány újratöltve

 A Legfelsőbb Bíróság minapi ítélete szerint jogellenesen különíti el egymástól a - helyben - kisebbségben élő magyar gyermekeket a többségi cigányoktól a jászladányi önkormányzat. Az ítéletben felszólítja az önkormányzatot, hogy hagyjon fel a további jogsértéssel. Az indoklás szerint a cigány és a hátrányos vagyoni helyzetű gyerekek társadalmi pozíciójuk miatt nem járhattak az alapítványi iskolába. A Tiszta Beszéd véleménye szerint a bíróság nem bírt a jogvédőnek álcázott álliberális lobbival... Szegregáció-e, amit annak hirdetnek? Mi a helyzet Jászladányban?

...
Tovább Szólj hozzá

diszkrimináció szegregáció egyenlő bánásmód cigány magyar együttélés iskolai szegregáció jászladány bírósági ítélet

2011. jún 19.

Pizzafóbia

írta: Metropolisz
Pizzafóbia

Már az elején szeretném leszögezni, hogy vannak pizza-szerető ismerőseim. Kifejezetten jó kapcsolatot ápolok velük, normális viszonyt lehet velük fenntartani. Ezzel is érzékeltetni szeretném, hogy nincs bajom azokkal a pizzafanokkal, akik nem akarják a képembe tolni nap, mint nap gyomorforgató szenvedélyüket.

...
Tovább Szólj hozzá

magyarország fóbia tolerancia sztereotípia előítélet irónia demagógia melegfelvonulás

2011. jún 18.

Ne légy már hetero!

írta: Metropolisz
Ne légy már hetero!

 Tegnap jelent meg a nagy vihart kiváltó írás "Ne légy már buzi!" címmel, itt a Tiszta Beszéd blogon. A cikk 22, a homoszexualitással kapcsolatos sztereotípiát vett górcső alá. Már első olvasásra eszembe jutott, meg kellene fordítani a kérdést: nézzük az eredményt! Jó néhány sztereotípia és mellbevágó tény a heteroszexualitással kapcsolatban... az eredeti felsorolás margóján:
...

Tovább Szólj hozzá

homoszexualitás meleg sztereotípia heteroszexualitás heteró

2011. jún 17.

Ne légy már buzi!

írta: Metropolisz
Ne légy már buzi!

  De komolyan! Hallod?! Minek vagy buzi? Az szar. És undorító! Én nem vagyok buzi, ezért folyton arra kell gondolnom, hogy ti buzik milyen gusztustalanok vagytok, amikor egymás faszát szopjátok! Te tényleg hülye vagy? Hallod? Nézd már azt a csajt! Annyira jó nő, úgy szétbasznám a picsáját, nézz már oda, hát normális ember ennek nem tud ellenállni! Titeket be kéne zárni, amíg le nem szoktok a buziságról! Na, ne csináld már! Még az a szerencséd, hogy én toleráns vagyok, érted, ezért is mondom, hogy ne legyél már buzi, csak jót akarok neked! Ha te is jót akarsz magadnak, akkor velem ne próbálkozz, hallod? Letépem azt a buzi karod és feldugom a buzi seggedbe, ha rámbuzulódsz! Köcccsög!

...
Tovább Szólj hozzá

homoszexualitás meleg buzi felvonulás lmbt homoszexuális

2011. jún 08.

70:30, avagy hol tart az elszámoltatás?

írta: Metropolisz
70:30, avagy hol tart az elszámoltatás?

A Fidesz egyik legtöbbet ismételt választási jelszava volt 2010 tavaszán az elszámoltatás. Orbán Viktor akkor nyilatkozata szerint, "két ügy van, ami nem tűr halasztást: az elszámoltatás és az ország megmentése a gazdasági összeomlástól." Prioritásban e két ügy minden mást meg kell előzzön, az érdemi munka, az alkotmányozás, a nagy ellátórendszerek átalakítása is csupán ezeket követheti. Nos így vagy úgy, de a gazdasági összeomlástól az ország úgy tűnik megmenekült. Az elszámoltatásról azonban azóta is keveset hallani...

...
Tovább Szólj hozzá

politika mszp fidesz korrupció dávid ibolya elszámoltatás budai gyula 70 30

2011. máj 27.

Miért mentsük meg a devizahiteleseket?

írta: Metropolisz
Miért mentsük meg a devizahiteleseket?

A frankárfolyam tervezett, 180 forintra való rögzítésével a Fidesz, választási kampányában tett ígéretét hajtja végre. A sok százezer választópolgárnak tett politikai ígéreten túl persze számos egyéb érv is szól a devizahitelesek megsegítése mellett; ugyanakkor arról a morális vetületről sem szabad megfeledkezni, hogy egyáltalán igazságos-e megsegíteni őket...

...
Tovább Szólj hozzá

hitel frank orbán viktor lakáshitel devizahitel matolcsy györgy árfolyamrögzítés

süti beállítások módosítása