Hol a pofátlanság határa? - 1.
Csütörtökön újabb eurót használó ország, Portugália került a Fitch Ratings hitelminősítő értékítélete szerint a spekulatív, azaz bóvli kategóriába. Magyarország „feje” felett is egy ideje már lengetik a bárdot, azaz fenyegetik az előbb említett kategóriába való leminősítéssel, ám egyelőre „megúszta”. (Friss hír: a Moody's hazánk besorolását is a spekulatív sávba sorolta. A probléma ezzel, hogy pontosan ők spekulálnak, de ne szaladjunk ennyire előre: ) Párizs pedig a Tiszta Beszédhez hasonlóan azon bosszankodik, hogy ezek a szervezetek mindenféle felelősségvállalás nélkül gyakorolnak hatalmas hatást egy-egy ország vagy szervezet gazdaságára és működésére. Már ez a tény is meghökkentő és érthetetlen, de a pofátlanság határa máshol kezdődik…
Portugáliával vezettük be a gondolatmenetet, aminek kísértetiesen hasonlatos a története Görögországéhoz. A gazdasági nehézségekkel küzdő dél-európai országok részére a hitelminősítők – kedvező adósbesorolásuk fenntartása érdekében – azt javasolták, hogy kiszámítható költségvetési politikát, azon belül is kiadáscsökkentő és bevételnövelő (értsd: megszorítások) lépéseket, valamint magánszektorbeli adósságleépítést vártak el. Az elvárásoknak a fent említett országok példásan megfeleltek: Portugália 72 milliárd eurós költségvetési kiigazítást hajt éppen végre, Görögország helyzetét a precedensértékű EU mentőcsomag is javítja. Ám a hitelminősítők ahelyett, hogy értékelték volna a megtett lépéseket, arra hivatkozva, hogy a megszorítások a növekedési kilátásokat rontják, cserébe ők is rontják az adott országok besorolását. Pofátlanság. Természetesen igazuk van, a megszorító intézkedések a gazdasági növekedést vetik vissza (ezért is lenne ez tévút Magyarország számára), de mégiscsak ők javasolták a költségvetési kiigazítást, amit összesen mégiscsak több mint húszmillió dél-európai állampolgár nyög.
A szezont ugyan nem illik keverni a fazonnal, de e gondolatmenetbe kiválóan illik: Irina Ivascsenko, az IMF magyarországi helytartója képviselője azt javasolja, vegyünk példát másokról, nézzük meg, másoknak mi sikerült. Egyetlen probléma van ezzel: mástól nem tudunk példát venni, mert ahol az IMF megjelent, ott kő köven nem maradt. A hitelminősítők és a Valutalap agya nagyon egy rugóra jár, gyakorlatilag ugyanazt várják el az országoktól: bevételnövelés, kiadáscsökkentés, szerkezeti reformok. Ez utóbbiak esetén sok esetben jó meglátásaik vannak. Nem szabad és nem is lehet tagadni, ahogy a többi gazdasági nehézségekkel küszködő országnak, úgy hazánknak is vannak strukturális problémái, anomáliái a költségvetésben. Ugyanakkor pontosan látható a fenti példán, mi történik akkor, ha az adott állam végrehajtja a diktátumot javaslatokat. Leminősítés! Ördögi kör, 22-es csapdája. Pontosabban: pofátlanság.
Még inkább annak hat olyankor, amikor a vészmadarak folyamatosan attól riogatnak, hogy Magyarország fizetésképtelenné válik. A száraz tények ugyanis azt mutatják, hogy a kincstári egységes számla 2012 közepéig akkor is képes finanszírozni minden felmerülő kötelezettséget, ha Magyarország addig nem csinál semmit, nem hirdet állampapír- illetve kötvényaukciókat, hanem csak lógatja a lábát. Hazánkat mégis a bóvliba minősítéssel fenyegetik. Holott az Egyesült Államok néhány hónappal ezelőtt, 2011 júliusában csupán néhány napra volt a fizetésképtelenségtől. Az USA mégis kiváló adós a hitelminősítők szerint. Hol a pofátlanság határa?
A hitelminősítők érvelése szerint az őket ért kritika olyan, mintha a rossz hírt hozó küldöncöt lőnék le. Eme frappáns gondolatmenetnek azonban van egy szépséghibája: abban az esetben igaz csupán, ha a küldöncnek nincs érdekében az üzenet tartalmának legkisebb mértékű befolyásolása sem. A Fitch, a S&P avagy a Moody’s tulajdonosi szerkezetét, tevékenységét, illetve előéletét tekintve ez a feltételezés gyermetegnek tűnik. Ahogy Viviane Reding uniós biztos fogalmaz: „ne döntsön három amerikai vállalat kartelje egész államok sorsáról.”
Ha tetszett az írás, kövess bennünket a Facebookon is: